E. Piton hülyeségek II.

Már kb. egy órája el akartam menni aludni, de nem jött össze. Cserébe itt egy újabb adag hülyeség, fogyasszátok szeretettel:

5. fejezet

- Hiszen egész úton az erdőben a szellemekről beszélgettünk! Hogy ijedhettem meg ennyire? – korholta magát.

Eugene drága magában beszél. Amúgy kitaláljátok, hogy melyik házba biztosan nem osztotta volna őt a süveg?

Eugene körülnézett, de nem látta sehol az apját. Ettől megrémült, hiszen nem ismerte a kastélyt, és azt sem tudta, hogy Piton pontosan hová akart menni.

- Figyelj Harry, nem láttad az apámat valahol?

- Az apádat? – Harry teljesen lesápadt. Nem volt elég Piton, most kapnak még egy Pitonkát is!

Oké, ez a rész még magamnak is tetszik. XD

„- Micsoda?! Nem megmondtam, hogy sietni kell?! Dumbledore már vár minket. Leálltál egy festménnyel beszélgetni!! Ennyire hülye nem lehetsz! Mi lett volna, ha eltévedsz? Vagy találkozol Hóborccal? Na indulj! Te meg Potter, eredj a dolgodra!”

Azért az írásjelek használatával még itt is akadtak gondjaim. :D

„Hátradőlt, és mély álomba zuhant.”

Remélem, azért nem esett nagyot!

„Új alkalmazottal bővült az iskola.”

Szegény Eugene-et befalazták…

„Úgy gondoltam, döntsétek el ti, melyik ház adjon otthont Eugene – nek.”

Tudtam ragzani, nah! :D Amúgy ritkán írtam kétszer ugyanúgy a ragozást. Még ritkábban helyesen, bár valószínűleg az is csak véletlenül sikerült.

„- Eugene a holnapi naptól kezdi a munkáját, a feladatait a tanároktól kapja meg. Már csak ennyit szeretnék mondani: Jó étvágyat! – mondta vidáman Dumbledore, és visszaült a helyére.”

Csak ezt mé’ kellett az egész suli előtt közölni? Nem lett volna célszerűbb a kölyökkel egyeztetni ezeket.

„Szóval a jelszó: hypogriff”

Ez valami új tisztítószer?

„A vörös hajú fiú, keményen megszorította Eugene felé nyújtott kezét”

Az az elkóborolt vessző még hagyján, a legjobbakkal is előfordul, de Ron a saját kezét fogta meg?

„Hermione eddig észre sem vette, hogy az öt ágy mellé beraktak egy hatodikat is.”

Kissé nagyon elbambulhatott szerencsétlen…

„Eugene megtalálta az egyik ládához a kulcsot, de a másik ládán nem volt sem kulcslyuk, sem zár, mégsem bírta kinyitni, akárhogy is próbálta. Egy darabig vizsgálgatta, rá akart jönni a trükkjére. Mikor már végképp elfogyott a türelme, dühösen felpattant, és szitkozódva belerúgott a ládába.

- Segítsek? – Neville érdeklődve odament Eugene ágyához.

- Megköszönném. Nem bírom kinyitni ezt a hülye ládát! – dörzsölgette a lábujját, mivel igencsak megfájdult a rúgás következményeképp.

Neville felemelte a pálcáját, és kimondta a varázsigét.

- Alohomora! – lehajolt, hogy kinyissa a ládát, de a zár még most sem engedett.

- Hmm… Talán a másik ládában van a kulcsa… Nem nézted meg?

- Tényleg! De hülye vagyok! – csapott a homlokára Eugene. Felnyitotta a ládát, amiben, a ruhaneműk tetején talált két borítékot. Az egyikben egy vékony aranylánc volt rózsát formázó medállal, és egy levél.”

Khm… No comment.

„Nem szeretett panaszkodni, de nem tudta magában tartani.”

Nem a túrót, végignyavalyogja a két regényt! Nem baj, így szeretjük! <3