E. Piton hülyeségek I.

Már régóta tervezgetem, de végül mégis hozzáfogtam. Íme, az E. Piton című irományom újraolvasva. Ezek a hibák még mindig ott virítanak a regény első verziójában – vagyis a Merin található első verzióban, mivel a legeslegelső valószínűleg nincs is már fent a gépemen.

Bár elég cikisek ezek a bakik, nem fogom kijavítani az első változatot, kell egy kis emlékeztető magamnak, és másoknak is. Azelőtt nem írtam semmit, és ugye valahol el kellett kezdeni. De nem is untatlak titeket, íme, a gyűjteményem:

1. fejezet

„Perselus Piton. Ő a tanári asztal bal oldalán ült, tányérján egy adag sült hússal és krumplival. Lassan, megfontoltan evett. Nem beszélgetett senkivel, miuvel senki nem szólt hozzá.”

Csodálatos mondatfűzés, ugye? És még nyelvújítottam is. Vagy azért írtam így, miuvel Mrs. Norris is arrafelé ólálkodott?

„Nem igazán szerette ezeket az ünnepségeket. A Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat ismét nem ő kapta, hanem Remus Lupin. Az a nyomorult vérfarkas. Dumbledore ismét felvette. Piton dühösen ránézett a tanárra. Lupin Flitwickkel és Bimbával beszélgetett. Az apró termetű tanár éppen valami vicceset mondhatott, mert mind a hárman elkezdtek nevetni.”

Éljenek a tőmondatok! Bár azóta átestem a ló túloldalára, és képes vagyok háromsoros körmondatokat is alkotni, a bétáim legnagyobb boldogságára.

„Piton szíve elszorult egy pillanatra, mint mindig az évnyitó lakomán. A fiára gondolt.

-Vajon ha ő itt lenne, Draco vele is ilyen lekezelő lenne? Nem. Biztosan nem. De azok a nyavalyás Potterék úgy bánnának vele, mint az apja és a bandája velem. Bár már csak az a nyomorult vérfakas él, meg az a gyáva patkány, aki a Sötét Nagyúrhoz menekült.”

Vajon miért írtam ilyen hülyén a párbeszédeket? És miért nem jeleztem, hogy Piton gondolkodik, és nem magában beszél a lakoma kellős közepén?

„-Talán a feleségem bosszúja. Miután a gyerek megszületett otthagyta egy mugli kórház előtt. Onnan egy nevelőotthonba került. Három éves korában örökbe fogadta egy mugli házaspár. Ennyit sikerült... Nem, ennyit akartam kideríteni. A feleségem is halálfaló volt, de ő nem akart az lenni. A szülei kényszeríttették, mint ahogy arra is, hogy a feleségem legyen. Gyűlölt engem. Meg is mondta az esküvő után. De engem nem érdekelt. Én szerettem. Egy nap azt mondta, nem érzi jól magát, lefekszik egy kicsit. Abban a pillanatban szólított a Nagyúr. Mielőtt hoppanáltam volna, mondtam neki, ne jöjjön. Mire visszamentem megszökött. Kiderült, hogy átpártolt a másik oldalhoz, ahogy mindig is szeretett volna. Elárulta a Nagyurat, ezért pusztulnia kellett. Néhány hónap múlva meg is találták, megkínozták. Későn értem oda. Már haldokolt. Nem tudtam megmenteni. A karjaimban halt meg. Megígértem neki, hogy segítek a Főnix Rendjének, hogy bosszút állok a haláláért. Erre ő mondott valamit... Valamit, ami nem hagy nyugodni... Van egy fiad Perselus!... Persze megkereshettem volna. De nem tettem, és nem is fogom megtenni. Hiszen gyűlölne, ha megtudná, az apja miféle. Én is gyűlölöm. Hiszen kvibli. Pedig hogy vártam azt az évet! Hogy kerestem őt az elsősök között, de nem volt ott. Mert kvibli. Egy átkozott kvibli.”

Ez a belső monológ egy az egyben idevaló. Miért kellett az egészet Piton szájába adnom, amikor így ritka idétlenül hat? Miért nem tudtam narrátorként elmesélni? De ez már örökre titok marad.

„- Igazgató úr! Beszélnünk kell! Mondta Dumbledore- nak, és kisietett a teremből...”

A gondolatjelet jól írtam, de cserébe elszúrtam a kötőjelet. Ahogy kell!

2. fejezet

„- Hallgatom, Dumbledore.- kimért hangján nem hallatszott a lelkében dúló vihar.”

Még mindig csodálatosan szerkesztett párbeszédeket találunk. Mivel a regény első pár fejezetét gyakorlatilag egy az egyben másolhatnám ide, inkább csak a durvábbakat említem majd.

„- Gyűlölt engem. - monda Piton, de csak magának.”

Piton nem csak legenda, de monda is.

„Igen, Hiszen már tizenhat éves! De a legfontosabb: Meghagytam Mr Springnek, hogy ha tényleg baj van, önnek szóljon.”

Öhh… Lövésem sincs, miért lett ebben a mondatban ennyi felesleges nagybetű. Tényleg nem tudom.

„- A fiú itt van bent. Már tud mindent. Jöjjön be, mindent elmesélünk.”

Igen. Mindent elmondunk. Tőmondatokban.

„Rengeteg szobanövény volt a polcokon, és még több képet akasztottak a falra akasztva.”

Akasztott emberekről akasztották a képeket, vagy mi. Azt nem hiszem, hogy benne maradt bétázás lenne, mert akkor még nem volt bétám…

3. fejezet

Innentől már volt bétám, szóval elvileg kevesebb hülyeséget találni benne. Persze akadnak érdekesen elhelyezett vesszők, fura párbeszédek és tőmondatok ebben is, de igyekszem inkább az érdekesebb bakikat kigyűjteni.

„A mondandóját cinikusan vigyorogva, gúnyos hangsúllyal kezdte, a végét könnyes szemmel, kiabálta. Piton erre nem szólt semmit. Tudta jól, a fiúnak igaza van. De itt mégsem maradhat. Eugene még mindig ott állt fölötte, és nagy könnyes szemeivel vádlón nézett. Emily odament hozzá és átölelte.”

Nem, Emily nem Pitont ölelte meg, hanem a fiát. :D Csak így visszaolvasva nem egészen egyértelmű.

„- El kell vinnem. Az ő érdekében! - Ez a kis közjáték meggyőzte, mit is kell tennie. Be kell bizonyítania, hogy a fia még a varázsvilágban sem selejt! Ahogy nézte a fiú szomorú arcát legszívesebben ő is megölelte volna. De nem tette. Inkább a szokott érzelemmentes arccal nézte őket.”

Kedves olvasóim, OOC Pitont láthatták. De mentségemre legyen mondva, a sztori további részében kedvenc professzorunk inkább megpofozni akarja majd a kölyköt, nem pedig ölelgetni. Amúgy ettől a sok ölelkezéstől csak nekem tűnik ilyen teletábbi utánérzésnek a jelenet? :D

4. fejezet

„Hangjában nem volt dicsekvés, hiszen csak a tényeket közölte. A tanárai szerint komoly esélye volt arra, hogy akár a leghíresebb egyetemekre is felvegyék.”

Eugene a csodagyerek: egyszerre több egyetemre járni, na, ez már tényleg valami. :D

„- Nahát, professzor! Ön itt!? A fiatalember a fia? Ideülhetek?

Eugene hátrafordult, hogy lássa a beszélőt, és meglepetésében kiejtette a kezéből a villát. A nőnek világító sárgászöld göndör haja volt, és zöld talárt viselt.”

Tonks beújított.

„- Tényleg, tanár úr! Hagy jöjjön velem a fiú az Abszol útra! Ígérem, vigyázok rá! - nézett Tonks mosolyogva a volt tanárára.

- Hova akarja vinni? Nem sokáig leszek a Gringottsban, és szeretnélek egyből megtalálni titeket.”

Piton OOC és még felettébb bátor is. Pont kedvenc lúzer-aurorunkra bízni a varázsvilággal csak most ismerkedő fiacskáját… Bár lehet, hogy csak elege volt belőle, és így akart megszabadulni tőle. :D

„A fal leomlott, és akkora lyuk keletkezett, amin mind a hárman át tudtak férni.”

Most leomlott, vagy lyuk keletkezett benne? Vagy a leomlott fal romjaiban keletkezett az a lik?

„- Mondd csak, apám milyen ember? (Eugene)

- Nos, mint tanár elég szigorú, és igazságtalan. A mardekárosokkal nagyon kivételezik. Emberileg meg eléggé magának való... De úgy nem igazán ismerem. - nem tudta, hogy mit kellene válaszolnia, hiszen nem akarta megbántani a fiút, de hazudni sem akart neki. (Tonks)”

Nem annyira baki, inkább csak vicces. Tonks és a kedvesség… :D

„- Minek úgy sietni? Jó az idő, az erdő szép... - Eugene szerette volna húzni az időt, míg beérnek az iskolába, mivel semmi jóra nem számított.”

Helyszín: a Tiltott Rengeteg. Ugye milyen bizalomgerjesztő lehet? :D