2013. szeptember 1., vasárnap

Dögrovás babák

Na, és coming out után jöjjenek képek a szereplőkről. Persze, megint dollmakerrel, mivel mással :D Szóval először is Priscilla, ha már ő a főszereplő (még ha elég hátul is áll a népszerűségi listán):



Ő pedig Penny:



Toby:


És Pagan:


Tudom, Pagan még édeskeveset szerepelt, de ígérem, a történet következő szakaszában már nagy szerepe lesz. (Hogy boszorkányként-e, vagy másképp, azt majd meglátjátok. :D)


2013. augusztus 31., szombat

Coming out

Sziasztok!

Mint említettem régebben, tartozom egy vallomással. Nos... egy ideje másik néven is írogatok. Pontosabban Hoya Carnosaként egy némileg horroros (bár jobban fantasy) regényt. A profilomat megtaláljátok itt: 


Az álnév legfőbb oka: mééég mindig az E. Piton jut rólam az emberek eszébe. Amit lassan kerek tíz éve kezdtem írni, és azóta nagyságrendekkel jobb vagyok, így frusztrál, hogy még a legújabb történeteimet is ahhoz viszonyítják. Nyaf. 

Tehát új  név, tiszta lap (vagyis már nem), és hozzám képest kicsit szokatlan történet. Mivel már íródik egy ideje, vannak hozzá kitöltött karaktertesztjeim, majd a napokban közzéteszek azokból is. És addig egy szavazás: ki eddig a kedvencetek?

Nünü

2013. augusztus 19., hétfő

A jávorszarvas szerelme + tartozom egy vallomással.

Mivel lusta dög vagyok, csak bemásolom, amit a Meris ficblogomba írtam:

Sziasztoook!

Néha-néha előfordulok errefelé ezzel az énemmel is. És méghozzá egy sztorival. A címe A jávorszarvas szerelme, amit a Bizzarium magazin novellapályázatára írtam - volna. Csak már az első pár sor után rájöttem, hogy ezt semmiképp sem tudom kihozni a minimum 1000 szóra, így versenyen kívül kitettem.

Persze, nem kell sajnálni kihívásfüggő lelkecskémet, attól még indulok a pályázaton, csak valami mással. ;) (Amiről bővebb infófal egyelőre nem szolgálhatok^^)


És mint említettem, tartozom egy vallomással. Deee azt nem most. Majd egy későbbi bejegyzésben. Csak hogy legyen miről írnom.


Addig is pápá! :D

2013. április 2., kedd

TAIIIIII!!!


Sziasztok!

Ezer éve nem írtam ide semmit – és inkább már nem is ígérgetem, hogy sűrűbben fogok –, de most igyekszem pótolni. :D

Nem jeleztem itt, de a legutóbbi bejegyzésem óta frissült a „Mi lenne ha…” egy újabb dépé-sztárkölykös cross-szal, amiből Lyr ezúttal kimaradt (miért van az az érzésem, hogy annyira nem bánta? XD), helyette Kai látogat el Ramon világába… Ahol is összeeresztik őket Ramon színpompás-csillivilli gardróbjában. Az eredmény pedig… Ha érdekel, olvashatjátok itt:


A novella amúgy a Mazsitalin ihletődött. :D

Aztán időközben TAI-ztam is, ami ezúttal két sztorit jelent, mivel kellett írnom egy póttörit.

Az egyik „A hős és a gyáva” címet viseli, és Victoria B. Rosennek készült, ami egy mesejellegű fantasy. A kérésekbe első pillantásra beleszerettem, és már aznap lelkesen tervezni kezdtem a sztorit – aztán pár oldallal később szembesültem vele, hogy földhözragadt agyammal a fantasy nekem nehéz. XD
Ennek következtében egy sztori írása közben sem nyígtam ennyit… (A bétám, Tira a tanú erre, akinek ezúttal is köszönöm a türelmét XD <3) De most, hogy kész van, azt mondom, megérte megint kicsit tovább feszegetni a határaimat :D A végeredményt én magam is szeretem, de a legfontosabb, hogy az ajándékozottam is örült neki. :D Szóval hepííí…

Aki szeretné olvasni a sztorit, itt találja:


(Később kiteszem TK-ra Merire és AFS-re is, deee míg fel nem került az összes sztori, addig hagyom egyedül a Mazsin :D)

A pótsztorit pedig KyraWolfnak írtam, és egy szerelmi bánatban szenvedő fiúról szól, és az ő őrangyaláról. Műfajilag humor/dráma/misztikus, igazán én sem tudom besorolni. Mindenesetre ez is olyan sztori, amilyet nem gondoltam, hogy valaha is írni fogok (angyalkás cuccok valahogy nem vonzottak), viszont amikor hozzáfogtam, meglepően könnyen ment. :D (Nem, ezzel nem nyírtam ki környezetem idegrendszerét, nyígás nélkül is sikerült kényelmesen megírni :D)
Ez a történet majd pénteken kerül sorra a Mazsin, majd akkor beleszerkesztem a bejegyzésbe a linkjét.

Következő sztori meg… Még mindig a szellemkastélyost akarom, de még mindig nem tudom elkapni a fonalat. De igyekszem.

Addig is pápá! :D

Üdv: Nünü

2013. január 2., szerda

Lidércnyomás

Sziasztok!


Elkészült egy újabb szösszenetem, ami a Töviskapu 2012-es Adventi Ajándékputtonyába íródott... és már egy ideje frisseltem is mindenhová, csak lusta voltam ide is beírni.

Szóval Lidércnyomás.

A sztorit az alvásparalízises élményeim ihlették. Na jó, annyira azért nem nagy élmények. Akik megtapasztalták ezt a jelenséget, azok tudják, miről beszélek, akik meg nem... Hát azok örüljenek neki, hogy nem.

Mindenesetre akit érdekel a téma, itt utánaolvashat:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Alv%C3%A1si_b%C3%A9nul%C3%A1s 

Passz, hogy mennyire lett ijesztő, nekem átélni mindenesetre az volt.

Jövőre pedig... igyekszem sűrűbben lenni. De már inkább nem ígérek semmit. XD


Üdv:
Xwoman

2012. augusztus 5., vasárnap

Gyógyíthatatlan

Feltetettem az Imagine-re a Gyilkos elmék fanfictionöm, ami a Töviskapu I. CM kihívására íródott. Nos... azt hiszem, ezzel a sztorival messze felülmúltam az összes sztorimat brutálisságban... Mindenesetre én szeretem ezt a sztorimat, remélem, ti is szeretni fogjátok. (És holnap megpróbálok minden kritikára válaszolni. Ha hagyja ez a vacak gép, de a sztorit kitenni is alig tudtam... :/)

http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=3880

(Figyelem, a korhatárt tessék komolyan venni!)

És grr, a mai nap máshová nem is lesz kitéve Mazsin kívül, mai napra meguntam a vacakolást ezzel az izével...

2012. július 25., szerda

Bélaaa!

 TAI különkiadás, Hil negyedik kérésére:

Szóval Béla a kamionsofőr és a Titokzatos Lány lennének a főszereplők, és az lenne a sztori, h TL kirabolja a kisváros pénzváltóját, hogy elmehessen nyaralni a barátnőivel Ibizára, ebből azonban nem lesz semmi, ugyanis Béla a kamionsofőr megemlíti, hogy "mindent látott" - persze a csaj nem tudja, h a pasi azt látta, amikor a lány szoknyáját fellibbentette a szél, hanem azt hiszi, hogy azt, amikor levette az "álarcát", és emiatt, hogy elhallgattassa a pasast, elkezd vele járni. oda a nyaralás, ráadásul meg cvan áldva egy kamionsofőrrel... és a végén MINDENKÉPPEN fény kell derüljön a szoknya alatti dolgok mibenlétére. khhhm. kb ennyi lenne. :D *büszke*

Tehát így nyár közepén megírtam neki. Sok-sok-sok szeretettel Hilnek! :D